Csúnyán leszerepelt Ursula von der Leyen: Szijjártó szerint egyértelművé vált a „totális alkalmatlansága”

„Mi időben szóltunk, megmondtuk, mit kellett volna csinálni” – fogalmazott a miniszter.

Megelégelték a várakozást Csehországban, ahol már a húszezret is meghaladta a járvány áldozatainak száma.
Andrej Babis cseh miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy az ország az Európai Unió gyógyszerügynökségének, az EMA-nak a jóváhagyása nélkül is használni fogja az orosz gyártmányú Szputnyik V koronavírus vakcinát.
Csehországban a húszezret is túllépte a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. Az első fertőzést közel egy éve, 2020. március elsején mutatták ki a laboratóriumok. Az utóbbi hét napban a halottak száma megközelítette a napi ezret.